Az NKM új díjcsomagot vezet be az elektromos autó töltőállomásoknál
Utolsó módosítás: 2020.07.06

Az NKM Mobilitás Kft. a felhasználói igényekhez igazodva 2020. július 6-tól öt új díjcsomagot vezet be, amelyek az eltérő töltési szokásokra hangoltan teszik lehetővé, hogy az ügyfelek a legkedvezőbb áron tölthessék elektromos autójukat.

Az NKM Mobilitás Kft. 2017-ben indította el e-mobilitás üzletágát, majd 2018 elején kezdte el közcélú elektromos töltőállomásainak telepítését. A közelmúltban több önkormányzattal és számos piaci partnerrel kötött megállapodás értelmében például a Decathlon, Auchan és Spar áruházak parkolóiban kihelyezett töltővel bővítette töltőberendezéseinek számát, amelynek eredményeként 187 gyorstöltő, valamint 59 villámtöltő áll az ügyfelek rendelkezésére.

Az e-Mobi Nonprofit Kft. 2019 év végén történt felvásárlásának eredményeként a Mobiliti szolgáltatási körébe tartozó töltőhelyek száma mára már 553-ra nőtt, így jelenleg Magyarország legnagyobb e-töltőinfrastruktúráját mondhatja magáénak. A még folyamatban lévő tranzakciók befejezésével az országban telepített töltők csaknem 50 százaléka tartozik a Mobiliti hálózatához.

Az NKM Mobilitás Kft. 2019. márciusában vezette be villámtöltő berendezésein a tesztfizetést, majd 2019. novemberében ezt kiterjesztette az egész töltőhálózatára. 2020. május1-től az e-Mobi Nonprofit Kft. által üzemeltetett valamennyi töltőberendezésen is átvette az elektromobilitási szolgáltatások nyújtását és ezzel párhuzamosan az érintett töltőberendezésekre is kiterjesztette a „Mobiliti” országos hálózatában is alkalmazott töltési díjakat.

A két hónapos sikeres tesztidőszak lezárását követően 2020. július 6-tól az NKM bevezeti azokat a díjcsomagokat, amelyek a Mobiliti hálózatához csatlakozott jelenleg több mint 17.000 felhasználó részére, az egyedi töltési szokásokra szabottan különböző mértékű kedvezményt biztosítanak. Például kedvező éjszakai töltési díjcsomag áll rendelkezésre azok számára, akik otthon nem tudják tölteni az autóikat. Az aktuális díjcsomagok és töltési árak a frissített Mobiliti alkalmazáson, valamint a mobiliti.hu/dijcsomagok oldalon érhetők el.

A díjcsomagok 30 napig érvényes kedvezményes tarifákat tartalmaznak, és a hónap bármelyik napján elő lehet fizetni rájuk. A díjcsomagok egyszerűen megvásárolhatók a Mobiliti applikációján keresztül, valamint előfizetésük a törlésig automatikusan megújul. Az előfizetés 2 Például kedvező éjszakai töltési díjcsomag áll rendelkezésre azok számára, akik otthon nem tudják tölteni az autóikat.

 A Mobiliti országos töltőhálózatában a „Flotta” szolgáltatás keretein belül nyújt lehetőséget a több elektromos járművel rendelkező vállalkozások és intézmények számára a töltési szolgáltatások utólagos díjfizetéssel történő igénybevételéhez.

 

Regisztrált ügyfeleknek szóló díjszabás 2020. július 6-tól
  Díjcsomag nélkül Mobiliti 10 díjcsomag Mobiliti 20 díjcsomag Mobiliti 30 díjcsomag Mobiliti éjszakai díjcsomag
(20:00 – 04:00 között indított töltésekre)
Mobiliti Plusz díjcsomag
04:00 – 20:00 20:00 – 04:00
Töltésindítási díj
Villámtöltő
(DC és AC) Legalább 40 kW
100 Ft/perc 90 Ft/perc 80 Ft/perc 70 Ft/perc 100 Ft/perc 80 Ft/perc
Gyorstöltő (DC) Legfeljebb 22 kW 120 Ft/kWh 110 Ft/kWh 95 Ft/kWh 85 Ft/kWh 120 Ft/kWh 95 Ft/kWh
Gyorstöltő (AC) Legfeljebb 22 kW 100 Ft/kWh 90 Ft/kWh 80 Ft/kWh 70 Ft/kWh 65 Ft/kWh 80 Ft/kWh 65 Ft/kWh
Díjcsomag ára (bruttó), 30 napra 490 Ft 1 190 Ft 2 990 Ft 1 890 Ft 3 190 Ft
Mennyiség limit a csomagban   250 kWh 250 kWh 250 kWh 250 kWh 250 kWh

 

A Mobiliti Magyarországon elsőként, az MVM által biztosított, minimális szén-dioxid kibocsátással járó, zöldáramú töltést kínál a teljes töltőhálózatán. Az MVM Partner Zrt. kezdeményezése által közvetlenül a felhasználók számára is elérhetővé válik a tanúsítvánnyal is rendelkező, 100%-ban megújuló energiaforrásból származó villamos energia felhasználása, amelyet az ügyfelek a „Mobiliti 30” és „Mobiliti Plusz” díjcsomagokkal tudnak igénybe venni.